Gyermekjátékok – természetesen a legjobbak!

A kisbabák fejlődésében egy fontos pont, amikortól felfedezik a világot maguk körül és elkezdenek játszani. Ez elősegíti a mozgásfejlődést, hiszen a tárgyakért nyúlni, kúszni-mászni kell, beindítja a fantáziát, a kreativitást, de később még a stratégiai gondolkodást is. Nem mellesleg önállóan is jól szórakoznak, miközben a szülőknek jut egy szusszanásnyi idő.

Milyen játékot érdemes egy csecsemő kezébe adni?

Két fontos szempont van: élvezze a gyerek a játékot és az ne ártson neki. És ha már nem árt: ideális, ha használ, fejleszt.

A játékboltok polcain rengeteg színes, szagos, zenés vagy éppen természetes anyagokból készült játékot találunk, nem is egyszerű a döntés, hogy melyiket válasszuk.

Az, hogy melyik játék lesz a gyerek kedvence, melyikért nyúl többször, természetesen egyénfüggő, néha halljuk is a szülőtársakat szabadkozni, hogy nem tudjuk, miért pont ezzel játszik, amikor ott vannak a szebbnek, újabbnak, barátságosabbnak vélt másik, hasonló tárgyak.

A ne árts kérdésköre már komolyabb figyelmet igényel. A gyerekjátékok szigorú szabályokat betartva kerülhetnek forgalomba, de így is azt véljük, hogy a kategórián belül is vannak olyanok, amelyekkel még inkább csökkenthetjük az ártalmakat – a babánkra és a környezetünkre nézve is.

A természetes anyagokból készült játékok általában előállításuk során, alkatrészenként (pl. elemek!) és hulladékként sem szennyezik a környezetet, sőt, mivel rendkívül strapabírók, később lesz belőlük hulladék, akár több generációt is kiszolgálnak, valamint a kicsikre veszélyt jelentő anyagokat sem tartalmaznak. 

Ezért fejlesztik a gyerekeket jobban a természetes anyagú játékok

A természetes baba játékok nagysága az egyszerűségükben rejlik. Műanyagból bármit elő lehet állítani, a természetes anyagoknak szerkezetükből is adódóan megvannak a maguk korlátai. Az egyszerűség pedig határtalan kreativitásnak ad teret! Hiszen például egy téglatest alakú építőkockából lehet várfal, babaágy, de akár étel is a kiskonyhában – éppen az, ami kell az aktuális játékhoz.

Az egyszerű játékokkal foglalkozni kell ahhoz, hogy történjen valami, ehhez pedig gondolkodni, cselekedni, az eseményeket irányítani kell. Ráadásul több korosztály, a testvérek is együtt tudnak játszani vele. A modernebb, elemes, elektronikus játékoknál sokszor elég megnyomni egy gombot a történéshez, amit a gyerekek utána passzív(abb)an néznek csak, nem jelentenek számukra kihívást. Ebből adódóan nem is lesznek túl sokáig érdekesek számukra.

A legkisebbek számára pláne nincs szükség semmi ilyesmire, nekik a színek, formák, anyagok felfedezése bőven kielégítő, olyan tárgyak legyenek a közelében, amelyeket nyugodtan meg lehet fogdosni, rágcsálni vagy csak nézegetni. A fából, textilből, kaucsukból készült rágókák, egyszerű kirakós játékok, csörgők hosszú időre lefoglalhatják őket.

Ezért ajánljuk még a természetes anyagú játékokat

Kevesebb is elég belőlük. Ami nem specifikus, csak egy dologra alkalmas játék, ott a gyerekek fantáziája jobban szárnyal és sokféleképpen fel tudják őket használni. Így több olyan tárgy lesz, amit sűrűn használ és kevesebb olyan, ami csak a polcon porosodik.

A műanyag játékok ára sokszor alacsonyabb (van azért kivétel bőven), de a használhatósági idejük gyakran jóval rövidebb. A fa, textil játékok ezzel szemben kevésbé sérülékenyebbek, illetve könnyebben javíthatók, így sokáig lehet velük játszani.

Az egyszerű játékok remélhetőleg nem tartalmaznak elemet, akkumulátort, ezzel sokat teszünk környezetünk védelméért, de ami sokszor fontosabbnak tűnik: a saját idegrendszerünk védelméért is, mert nem kell folyamatosan a zúgó, éneklő, csipogó és még ki tudja, milyen idegesítő hangokat hallgatnunk.

Gyönyörűek! Persze, ez szubjektív, de mi egyszerűen nem tudunk rájuk mást mondani!

Válassz a gyermekednek már csecsemőkortól biztonságos, természetes anyagból készült játékokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Planetino
[]