Hogyan válasszunk sportot az óvodás gyereknek?

„Bárcsak ki lehetne venni az elemet a gyerekből!” – sóhajtunk szülőként, amikor megállíthatatlanul pörög a kicsi, ugrál, szaladgál, akkor is, amikor mi már rég holtfáradtak vagyunk. Próbálunk napközben olyan programokat kitalálni, ahol kitombolhatják, lefáraszthatják magukat, de még csak pihenni sem akarnak este, nemhogy a már itt lévő alvásidőről hallani… Mit tehetünk szülőként?

Kézenfekvőnek tűnik, hogy vigyük el őket sportolni, majd ott elfáradnak. Tényleg kézenfekvő? Szükségük van erre a gyerekeknek? (Az, hogy nekünk felnőtteknek szükségünk van a gyerek lefárasztására, nem kérdés…) Javasolt a 3-5 éveseknek a sport? Ha igen, milyen sportot válasszunk nekik?

Egy egészen biztos: a mozgás kell, hasznos, fejleszt. Minden korban.

A mozgás nem csak a fizikai fejlődésükben segít, hanem gyakorlatilag az élet szinte minden területén. A mozgás alapvetően az egészséges életmód irányába terel, jótékonyan hat a figyelemre, koncentrációra, a stresszhelyzetek kezelésére, szociális beilleszkedésre, kommunikációs képességekre, önbizalom fejlődésére és még hosszasan sorolhatnánk a kisebb-nagyobb pozitív hatásokat.

Milyen szempontok alapján válasszunk sportot a kisgyerekeknek?

Játékosság

Iskolás korig a gyerekek lételeme a játék. Az óvodáskor még nem kifejezetten a versenysportok ideje, bár már több sportágban kiválasztják az edzők a tehetségesnek tűnő, jó adottságokkal rendelkező tanítványokat.

Ilyenkor inkább az egyszerűbb, kevés szabályt tartalmazó, a testet és mindkét agyfélteke fokozott működését szimmetrikusan terhelő sportok, mozgásformák jöhetnek szóba, figyelembe véve azt, hogy a kicsik türelme véges és nem mindig tudnak egyszerre több dologra koncentrálni. A lényeg, hogy jól érezze magát a gyerek a foglalkozáson, legyen sikerélménye. Nem most kell kiválasztani azt, hogy milyen sportágban legyen olimpiai bajnok, csak szeresse meg a mozgást.

A gyerek képességei

Szülőként jól látjuk, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a gyerekünk, milyen a habitusa, képességei. Van, aki szeret a többi gyerekkel együtt játszani, neki ajánlható valamilyen csapatsport. De a „magányos farkasoknál” is megpróbálhatjuk, hátha a közös élmény segít barátkozni, viszont az is lehet, hogy egyéni sport lesz neki való. Ha nem szereti a monotonitást, akkor is valamelyik csapatsportot érdemes megnézni. Ha gyors, könnyen változtat irányt, akkor a labdajátékokban sikeres lehet. És így tovább.

Edző

Lehet valaki szuper felnőttek vagy iskoláskorúak edzője, ha nem érti, nem érzi, hogyan „működnek” ebben a korban a gyerekek. Egy túlzottan sokat elváró, monoton edzéseket végeztető pedagógus lehet, hogy inkább elveszi a kedvét a kicsiknek – akár a többi mozgásformától is.

A többiek

Karatéra jár a kis barát is? Naná, hogy a mi gyerekünk is azt akarja!

Látta egy mesében, hogy mit csinál a mesefigura? Ki kell próbálni!

Apa is ezt sportolja? Ő is ezt fogja!

Idő

Erről ritkán esik szó, de az idő lényeges szempont a sportválasztásnál. Mármint a szülő ideje. Ha van olyan mozgáslehetőség, ami óvodaidőben elérhető, szervezetten hozzák-viszik a gyerekeket, akkor azzal sok időt meg tud spórolni a szülő, illetve a kicsiknek is több idejük marad este a szabad játékra. Ha munka után, esetleg messzebbi helyszínre még el kell vinni a gyereket, végigvárni az edzést, majd hazajutni, az sok plusz időt, energiát igényel. Bőven lesz erre „lehetősége” a szülőnek később, ha már eljutnak a gyerekek oda, hogy versenyszerűen űznek egy sportot vagy egyéb okok miatt ragaszkodnak egy bizonyos edzőhöz, helyszínhez stb. Természetesen, akinek több ideje van, annak ez nem szempont, de ne feledjük, hogy nem csak a gyereknek kell frissnek, kipihentnek lennie, hanem a szülőnek is!

Ne erőltessük!

Lehet, hogy a mi gyerekkori álmunk az volt, hogy balettozzunk, de a gyerekünké már nem biztos, hogy ez. Ha ő nem szeretné, ne erőltessük rá. Főként, ha kipróbálta és nem tetszett neki valami miatt, akkor hagyjuk egyelőre. Az is lehet, hogy fél év múlva megtetszik neki.

Vízhatlan tornazsák, úszótáska bármilyen óvodás sport, kirándulás esetében tökéletes választás lehet

Ha úgy látjuk, hogy nem leli örömét benne, fontoljuk meg, hogy inkább másik sportot vagy másik edzést, edzőt választunk.

Mutassunk példát!

A gyerekek a szüleiket utánozzák leginkább. A családi háttérnek, viselkedésnek köszönhetően természetesnek vesznek bizonyos dolgokat. Ha a szülőkkel sokat sétálnak, labdáznak, mozognak, hétvégente kirándulnak, bicikliznek, nyaranta strandolnak, úsznak, telente korcsolyáznak, akkor ezek magától értetődően beépülnek a gyerekek szokásaiba hosszabb távon is. Ha „csak” ennyiben merül ki a mozgás egy óvodás életében, az teljesen rendben van, de heti 1-2 plusz óra beiktatása, ha szereti azt a gyermek, csak jót tehet!

És mint fenntarthatóságra, környezettudatosságra ösztönző cég, márka, emberek, felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezek a tevékenységek ráadásul nem szennyezik a környezetet, nagy részük különösebb anyagi ráfordítás és felszerelés nélkül is végezhető. A szülői példamutatást tovább erősíthetjük azzal, hogy a programokra felkészülünk, csomagolunk otthon ételhordóban elemózsiát, kulacsban vizet, ezeket a szükséges holmikkal együtt bepakoljuk a hátizsákunkba, a gyerekek vihetik a saját kis ovistáskájukat, az esetleges szemetet pedig szépen visszatesszük a hátizsákba, hogy majd arra alkalmas helyre, lehetőleg szelektív hulladéktárolóba rakjuk. 

Alakítsuk ki közösen a jó szokásokat az élet minden területén!

Fenntartható, környezettudatos – organikus vagy újrahasznosított anyagokból készült, kiváló minőségű, hosszú távon használható termékeinket megtalálod a honlapunkon! Tegyünk együtt a jövőnként, gyermekeink jövőjéért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Planetino
[]